Cégismertető

A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG...

A gyárat 1922. december 1-én Reichhold és Boecking német gyárosok alapították jelenlegi helyén, Győri Lakkgyár Reichhold és Boecking néven. Kezdetben a tulajdonosok bécsi és pozsonyi gyáraikból ideszállított olajokat, olajfestékeket szereltek ki kisebb egységekbe. 1924-ben német és pozsonyi szakemberek segítségével megkezdték az olajlakkok gyártását a közben megépített lakkfőző konyhán (üzemben). 1928-ban már központi fűtéssel ellátott kétemeletes üzemépületben indult meg az olajfestékek és olajzománcok termelése. Az ekkor már 25-30 dolgozót foglalkoztató gyárban 1934-ben megkezdődött a testvérgyárakból kapott recept és technológia alapján a jól bevált szintetikus zománc, a "Durlin" gyártása.

Ennek bevezetése után rövidesen újabb termékcsoportot, a nitrolakkokat kezdték gyártani. Az 1940-es években a létszám már 40 fő volt. A háború idején a gyár hadiüzem volt, jelentős károsodás nem érte. Berendezései hiánytalanul megmaradtak a gyár közelben lakó dolgozóinak őrző tevékenysége következtében, így a termelés zökkenőmentesen megindulhatott. A gyár 1949-ben a szovjet állam vezetése alá került, majd 1951-ben egyezmény alapján a gyár tulajdonosa a Magyar Állam lett. A már 70 fővel Győri Lakk- és Festékgyárként dolgozó vállalat az 50-es években növelte nitrolakk gyártását, majd 1958-ban újabb nitroüzemet épített. 1959-től megkezdődött a magyarországi festékgyárak összevonása Lakk- és Festékipari Vállalat, 1968-tól BUDALAKK Festék- és Műgyantagyár néven. A vállalat gyárai közt az 1970-es években végrehajtott profilrendezés során Győrben megszűnt az olajbázisú termékek gyártása. A korróziógátló alapozók, poliésztertapaszok, poliuretán zománcok, radiátorzománcok, bútoripari lakkok, időjárásálló festékek és útjelző festékek mellett a termelés legnagyobb részét a nitrolakkok és nitrozománcok tették ki. A gyár létszáma ekkor meghaladta a 200 főt, éves termelése elérte a 15.000 tonnát.

A 80-as évek végén az általános gazdasági visszaesés és a vállalat profilrendezése következtében a termelés mennyisége jelentősen - kb. 1/3-ára - visszaesett. 1991. október 1-én a vállalat a győri gyárat Kft.-vé alakította BUDALAKK Szivárvány Festékgyártó Kft. néven. Megalakult a gyár dolgozói résztulajdonosi szervezete (MRP szervezet), és 1994. június 1-én - sikeres privatizációs pályázat útján - megvásárolta a céget a Magyar Államtól, 1997-ben a vásárlásra felvett hitelt az MRP szervezet teljes egészében visszafizette, így 1997. január 1-től a Kft. üzletrészének 100%-a a társaság volt és jelenlegi munkavállalóinak (összesen 105 fő) a tulajdonába került. Az összlétszám ekkor 122 fő.

1997-ben a vállalat megkapta az ISO 9001 szerinti minőségbiztosítási tanúsítványát. 1999. augusztus 1-vel a társaság átalakult, új társasági formában és új névvel GYŐRLAKK Festékgyártó Részvénytársaságként működik tovább. 2006-ban ISO 14001 szabvány szerinti tanúsítvánnyal bővült irányítási rendszere, amit mintegy integrált rendszerben működtet a mai napig. A társaság mindennapos célja partnerei biztonságos kiszolgálása az integrált irányítási rendszer által garantált megbízható, jó minőségű termékekkel, megfelelő árakon, továbbá a változó piaci igények kielégítése, a termékszerkezet bővítése, környezetbarát termékek kifejlesztése.

A GYŐRLAKK Festékgyártó Zrt. 2017-ben ünnepelte alapításának 95. évfordulóját. A születésnapról a helyi sajtó is beszámolt. A cég a neves évfordulót egy sikeres GINOP pályázattal, egy újabb eredményes ISO 9001-es tanúsítással, illetve az irodaépület felújításával ünnepelte. A pályázat eredményeként érkező plusz anyagi forrásokat kutatás-fejlesztésre, valamint eszközbeszerzésre fordítják.

H-9023 Győr, Körkemence u. 3.
Tel.: + 36 96 516 530
E-mail:

Mintabolt: 9023 Győr, Körkemence u. 3.
Nyitvatartás: h-p: 7:30-15:30 h
Tel./Fax: + 36 96 516 546